🎙 Kicsit személyesen kezdve a beszélgetést, hogyan és mikor ismerkedtetek meg a férjeddel, Sepp Norbert 1. Danos mesterrel – a Taekwon-do volt előbb vagy szerelem?
👉 A szerelem jött előbb. A férjemmel még általános iskolás korunkban ismerkedtünk meg – egy osztályba jártunk. Feltűnt nekem, hogy milyen empátiával fordult másokhoz, és kedves volt velem. A kölcsönös vonzalomhoz segített az is, hogy mindkettőnk érdeklődési körében fontos volt a harcművészet – én már gyerekkorom óta gyakoroltam, ő pedig a megismerkedésünk környékén kezdett ebbe az irányba fordulni. Jut eszembe, egyszer meg is igazítottam a kéztartását, ahogy öklön a fekvőtámaszt csinálta. Több közösen vásárolt harcművészeti könyvünk is van abból az időből, a nyolcvanas évekből.
🎙 Ahogy a jól ismert mondás tartja, minden sikeres férfi mögött egy ugyancsak sikeres nő áll. Vajon érvényes-e ez a megállapítás nálatok is a Taekwon-doban elért közös szakmai sikerekre, vagy netán az élet más területein elért egyéni sikereiteknek is részese lehetett a párotok?
👉 Barabási Albert-László, a híres hálózatkutató megkülönbözteti a sikert, ami a külvilág értékelése, a teljesítménytől, ami a saját eredményünk. Mások véleménye kevésbé érdekel minket, inkább azért dolgozunk, hogy a számunkra fontos mércék alapján elégedettek lehessünk. Mindez sok befektetést igényel, és ehhez kell egy biztonságot nyújtó hátország. Mi a magunk területén a gondviselésnek hála megélhettünk szép eredményeket, és mindig támaszkodhattunk egymásra, az egyetemi és a posztgraduális évek alatt is, ami sok-sok feladatot és munkamegosztást jelentett. Manapság a férjem „civil” tevékenységét és előrehaladását én segítem, a harcművészeti fejlődésünkben pedig enyém a főszerep, és a család nyújtja a támogatást. A mi helyzetünk annyiból kevésbé szokványos, hogy én vagyok a klubvezető. Amikor a Taekwon-dot elkezdtem – elsőként Bóra Ferenc mesternél, majd a Központi Edzőteremben Harmat László Nagymesternél –, a gyerekeket „hatalmi szóval” tudtam hívni magammal, de a férjem ellenállt, azt mondta, akkor fog majd dobokba bújni, és edzésekre járni, ha én saját klubot alapítok. Ez 8 évvel ezelőtt meg is történt. Azóta ő is velem edz, és a gyerekeinkkel együtt segít a tanítványok képzésében is.
🎙 A harcművészet felépítését egyértelműen meghatározó övfokozati hierarchia mellett a családon belül számít-e valamit az eltérő övfokozat?
👉 Arra gondolsz, hogy a gyerekeim mesternek szólítanak-e Anya helyett? Naná! A viccet félretéve, az edzőteremben természetesen szerepet játszik, így lehet rendet tartani J, otthon azonban majdnem demokrácia van, mindenki elmondhatja a véleményét. Sőt, ki is szoktam kérni, mert mindnyájan más szemszögből látunk helyzeteket, eseményeket, a sok nézőpont hozzásegít ahhoz, hogy pontosabban értsük meg a dolgokat.
🎙 Már válaszoltál is, a következő kérdésre, a gyerekek is Taekwon-doznak. Szokott együtt edzeni a család?
👉 Igen, sőt, együtt készültünk vizsgákra, versenyekre. A gyerekeinket óvodás koruktól bevontuk a harcművészetbe, és egészen egyetemista korukig minden edzésre lecipeltem őket. Bár a családban mindenki fekete öves, és folyamatosan igyekszik továbbképezni magát, a rendszeres edzések, versenyek, szemináriumok, egyéb programok összehangolása sosem volt egyszerű. A tevékeny élet ugyanakkor gazdag élet is, és biztos vagyok benne, hogy a gyermekkortól gyakorolt harcművészet – persze más, sportként űzött tevékenységek is – nagyon sokat adnak az embernek.
A családunk a szigorú lezárások idején is együtt próbált lelket önteni a klubba: online edzéseinkben mindenkinek saját kis „blokkja” volt, amiben ő mutatta be a gyakorlatokat a klubtagoknak, akik próbálták követni az adást. A lakást átrendeztük, hogy egy kis dojang-stúdiót tudjunk kialakítani, és szombaton reggel hét előtt már mindenki talpon volt, hogy elő tudjunk készülni a nyolckor induló adáshoz. Aztán mindenki futott tanulni, sőt, egyszer még online zárthelyit írni is.
A gyerekeink segítségével differenciált edzéseket tudunk tartani kor, nem, tudásszint szerint is. De a praktikus szempontoknál sokkal fontosabb, hogy a harcművészet családi program is, amely erősíti a kötelékeket – együtt vagyunk, együtt kihapolunk, együtt izzadunk J. Nálunk a klubban több közösen edző család is van.
🎙 Nőként van, amit másként élsz meg a Taekwon-doban, máshogy látsz vagy másképp csinálsz, mint a férjed vagy mint más férfi edzőtársaid?
👉 A női szerep kétszeresen is különbözik: egyrészt a férfiak könnyebben érvényesülnek a társadalomban, másrészt a női szemek olyasmit is meglátnak, ami a férfiak előtt javarészt rejtve marad. A hagyományos női szerepekkel nehezen egyeztethető össze, hogy egy szervezetet, egy klubot vezessünk, főleg a harcművészet terén.
Ezért különösen is örülök, hogy idén egy nő is bekerült a szövetség vezetőségébe. Ez a program is Mesterek Mesterfeleségeiről szól, ami férfi dominanciát sugall, miközben sok-sok női mester van, akiknek a férje, párja nem mester – igaz, női klubvezetők csak maroknyian vagyunk. A harcművészetben az egyéni tehetség és erőfeszítés a lényeg, ebben pedig szorgalommal nemtől függetlenül bárki érvényesülhet.
A nők emellett másra érzékenyek, mást vesznek észre, másképp viszonyulnak helyzetekhez, emberekhez, mint a férfiak, és ez így van jól: egy párt alkotunk. Az én tyúkanyó-szívem és lelkesedésem ugyanúgy kell a gyerek és a felnőtt klubtársaknak, mint a férjem határozottsága és a fiatalok lendülete.
🎙 Mi volt a legemlékezetesebb Taekwon-dos esemény az életedben?
👉 Több emlékezetes pillanat is volt: amikor először indultam az OB-n, és Sisak Zsófia mesterrel küzdhettem; amikor megalapítottam a klubot; amikor öt évvel később a helyi közösség az e téren végzett tevékenységért Érdeméremmel tüntetett ki; amikor a saját nevelésű tanítványainkkal a mestervizsgára készültünk, és amikor megszerezték a fekete övet; és talán a legizgalmasabbak, amikor a lányom – néha még lázasan is – a nemzetközi versenyeken, EB-n, VB-n, VK-n szerepelt, és végül a dobogóra állt.
🎙 Mit adott neked a Taekwon-do?
👉 Amellett, amit én tanultam, sokat ad, hogy nap mint nap látom a tanítványok arcán, mennyire élvezik, amit csinálnak. Még ha fáradtak is, elmosolyodnak; néha alig akarnak hazamenni. Vannak, akik még sérülten is jönnek, és saját állapotuk függvényében csatlakoznak a feladatokhoz, de nem adják fel. Időnként meglepetésekkel kedveskednek, egyszer egy tanítványom egy gyönyörű képet is rajzolt rólam. Ezekből az apró-cseprő örömökből is táplálkozom.
A Taekwon-donak köszönhetem azt is, hogy megtanultam koreaiul. Elég hamar rájöttem, hogy szeretném a tanításokat eredeti nyelven is tanulmányozni, hogy közvetlenül közel kerülhessek azokhoz a gondolatokhoz, amelyeket az Alapító megfogalmazott. Keleti származásúként ismerem, hogy az ázsiai kifejezésmódok milyen gazdagon alkalmaznak szóképeket egy-egy dolog megvilágítására, ezek azonban nagyon ritkán fordíthatók le pontosan, és ilyenkor elvész a hangsúly, vagy egy fontos üzenet. Ez a vetület is érdekelt. Elkezdtem koreaiul tanulni – a nyelvtan egyébként néhol hasonlít a magyarhoz, az írás jól tanulható, de a kiejtés nehéz –, és sok dolog világosabbá vált a harcművészeti tudásanyagban, az elnevezések logikájában is. Amikor eredetiben olvasok, és rácsodálkozom egy-egy részletre, olyan ’aha’-élményeim vannak, mint mikor Romhányi József egy-egy nyelvi leleményén szórakoztam, például Mézga Aladár kalandjaiban elmerülve.
🎙 Szoktátok-e a férjeddel kitárgyalni közösen a Taekwon-dos eseményeket, szakmai dolgokat, klubbéli vagy szövetségi ügyeket, kikéritek-e és megfogadjátok-e egymás tanácsát?
👉 Nálunk fordítva van a taekwon-dos szereposztás, én vagyok a főnök J. Természetesen ő mindig kikéri a véleményemet, és egyeztetünk, de azért az edzések megtervezése, a szervezés, a klub életének és eseményeinek, a szövetségi teendőknek a fejben tartása az én feladatom. Az, hogy megbeszélhetjük egymással, mert szakmailag mindketten „benne vagyunk”, sokat segít. Általában is minden komolyabb döntést érdemes átbeszélni hozzáértőkkel.
🎙 Mit üzensz a felnövekvő generációknak, a lányoknak külön? Szerinted miért érdemes a nőknek is harcművészetre, taekwon-dora járni?
👉 A harcművészetet bárkinek jó szívvel ajánlom. Keretet ad sok mindenhez, főleg ha a mindennapok részévé válik. Összetett, szellemi, lelki és testi fejlesztő hatása van. Minden életszakaszban ad valamit. A motorikus készségek és az állóképesség, a testi és mentális erőnlét fejlesztése mellett hasznosak a morális tanítások és fontos a közösség ereje. Segít az egyensúly megtalálásában és az egészség megőrzésében. A harcművészeteket hagyományosan nők is gyakorolták, nem véletlenül. Biológiai adottságaink és feladatköreink miatt nehezebb nőként folyamatosan ugyanazt a szintet fenntartani, azt üzenem, ne a célra, hanem az útra koncentráljunk. Jó, ha motiválnak a vágyak, tervek, de a mindennapi örömökből, az apró boldogságcseppekből tudunk folyamatos megerősítést nyerni.
