2021. augusztus 22., vasárnap

A formagyakorlatok háttere: Eui-Am Tul

EUI-AM (ejtsd: ej-ám)

Eui-Am Son Byong Hi, haladó szellemű író és politikus volt, az 1919 márciusi koreai függetlenségi mozgalom vezéralakja.

Ennek a gyakorlatnak a 45 lépése arra utal, hogy 45 éves volt, amikor 1905-ben a konfuciánus vallás Dong Hak („Keleti kultúra”) nevét Chondo Kyo-ra („Égi Vallás”) változtatta. Az alaprajz egyenes vonala ebben a gyakorlatban emléket állít töretlen, megalkuvást nem ismerő életútjának, melyet nemzete boldogulásának rendelt alá.

Miután Japán 1910-ben bekebelezte Koreát, Son Byong-Hi, mint minden koreai, a függetlenségre vágyott. Az elnyomás ezen éveinek eredményeként Son 1918-ban segített felépíteni egy földalatti japánellenes mozgalmat. Ez a mozgalom példátlan együttműködést alakított ki a keresztényekkel és a buddhistákkal, a közös cél elérése érdekében. A Chondo Kyo ragaszkodott ahhoz, hogy a függetlenségi mozgalomnak erőszakmentesnek kell lennie. Készítettek egy Függetlenségi Nyilatkozatot és 33 nemzeti vezetőt választottak ki, köztük Son Byong-Hi-t.

A mozgalom 1919. március 1-jén érte el csúcspontját, amikor a nemrég elhunyt Gojong császár iránti nyilvános gyász idején a szöuli Pagoda parkban nyilvánosan kihirdették a Függetlenségi Nyilatkozatot. Ezt március 1-i mozgalomnak, vagy Samil-mozgalomnak is nevezik. A közvélemény ennek hatására felbolydult, az emberek az utcára vonultak és tüntetésekbe kezdtek a koreai függetlenség mellett. A mozgalom országos szintre emelkedett, de a japán hadsereg brutálisan leverte az alakuló forradalmat. Több mint 7500 koreai halt meg, közel 17 000 megsebesült, és mintegy 47 000-et letartóztattak, köztük Son Byong-Hi-t.

A börtönben Son megbetegedett és végül kiengedték. Betegsége azonban súlyosbodott, és 1922-ben otthonában, Sangchunwon-ban halt meg, közvetlenül a Dongdaemun kapu előtt.

Lépésszám: 45
Vizsgaanyag: 3. dan



2021. augusztus 19., csütörtök

Technikai Szeminárium 2021.szeptember 18-án, Monoron!

Köszöntelek Benneteket a 2021-es év Technikai Szemináriumának megrendezése alkalmából! 

A mögöttünk álló nehéz időszak ellenére, töretlen lendülettel folytatjuk azt a képzési sorozatot, amelynek lényege a technikai tudás megszerzése mellett, hogy minden időben egységes szemlélettel lássuk szeretett harcművészetünket. 

Az Országos Technikai Szeminárium helyszíne a már jól ismert monori csarnok lesz, időpontja pedig 2021. szeptember 18! A szeminárium a bázis és formagyakorlatok elemzésére épül majd, de mivel régen találkoztunk, szándékomban áll az átlagosnál jobban megmozgatni a Csapatot! Ezért a szokásos szemináriumot kibővítem egy Erődemonstrációs táborrá, ahol együtt fogunk izzadni, és megmutatjuk, hogy a pandémia nem állhatja útját a harcművész szellemiségnek. 

Mestereink elszántak, klubjaink erősek, minden más csak körülmény. Készüljetek lelkesen a találkozásra, és a lendületes haladás érdekében kérem, hogy frissítsétek fel a formagyakorlatok lépéseit! 

Üdvözlettel, Poós Péter, VI. Dan mester 

Országos Technikai Főinstruktor

 



Tervezett program 

8:00-09:00 Érkezés, regisztráció 

9:30-9:45 Harmat László Nagymester megnyitója 

9:45-10:30 Elméleti rész 

10:30-13:00 Gyakorlati rész (taekwon-do láb és kéztechnikai rendszerek, formagyakorlatok) 

13:00-14:00 Ebédszünet 

14:00-17:00 Gyakorlati rész (formagyakorlatok) 

Az edzések vezetésében segítséget nyújtanak még Máté Zoltán VII. Dan, Fülpesi Tibor VII. Dan, Szalay Gábor VI. Dan, és Enyingi László VI. Danos mesterek. 

17:00 Az esemény zárása. Közös nagy csoportkép készítése, mely feltöltésre kerül Szövetségünk Internetes felületeire! 

Fontos tudnivalók 

Helyszín: Jászai Mari Általános Iskola 2200 Monor, Jászai Mari tér 1.

Időpont: 2021. szeptember 18., szombat 

Részvételi alsó övhatár: 6. gup, zöld öv 

Részvételi alsó korhatár: betöltött 14 éves életkor 

Az Országos Technikai továbbképző Szemináriumon a Magyar ITF Taekwon-do Szövetség 2017- es őszi közgyűlésének határozata nyomán a részvétel kötelező: 

1. minden klubvezető mesternek, 

2. minden válogatott versenyzőnek, 

3. minden, az adott évben aktív versenybírónak, 

4. övfokozattól függetlenül minden, az adott évben Dan-vizsgára jelentkezőnek. 

Sérülés, vagy betegség esetén dobokba való átöltözés nem szükséges, de az érdekelt személyeknek megfigyelőként a kispadon ülve akkor is részt kell venniük a szemináriumon. 

A Szeminárium költsége: 5000.- Ft/fő. 

Megjelenés tiszta, vasalt dobokban. 

Javasoljuk, hogy hozzatok magatokkal melegítőt, váltás tornacipőt, ivóvizet. 

Várunk mindenkit szeretettel Monoron, szeptember 18-án!