2021. május 8., szombat

56 magyar érem a Nyílt AETF Európa E-Tournament Bajnokságon!

GM Harmat László IX.Dan nagymester, A Magyar ITF Taekwon-do Szövetség elnökének tájékoztatója:

Az AETF (All Europe Taekwon-Do Federation) 2021. április 25. és május 5 között rendezte meg Online a 2021 évi „Nyílt AETF Európa E-Tournament Bajnokságot” Formagyakorlat és Tradicionális küzdelem versenyszámokban.

Összesen 33 nemzet, 124 csapata és 910 egyéni nevezése érkezett a német szervezőkhöz, ebből 119 nevezés magyar volt. Már ez önmagában is egy fantasztikus eredmény.

A sorsolás után minden versenyzőnek el kellett készítenie és feltöltenie az összes videóját, tehát a döntős feladatot is teljesíteni kellett függetlenül attól, hogy tovább jutott-e az adott versenyző. Ez emberenként akár 10-12 formagyakorlatot, klubonként pedig 100-110 videót is jelentett!

Az első körben már kieshetett az, aki nem felelt meg a szigorú előírásoknak, mi is vesztettünk itt 10 nevezést. Figyelték az etikettet, az öltözködést, a videó minőségét és a versenyzők elhelyezkedését. A 40 fős bírói gárda ezek után hihetetlen gyorsan, 3 nap alatt értékelte az összes beérkező videót.

110 magyar versenyző hozott szép eredményeket, így összesítésben Magyarország lett a legeredményesebb európai ország, 11 arany, 15 ezüst és 30 bronz éremmel! Ezzel a második helyre szorítottuk Németországot. Nagyszerű és tiszteletet parancsoló eredménye ez a Magyar ITF Taekwon-donak, melyre most az egész európai Taekwon-do közösség felfigyel. 
Szövetségünk Elnöksége és magam nevében is ezúton szeretnék szívből gratulálni valamennyi versenyzőnek, mellettük pedig megköszönni klubvezetőinknek és a felkészítő mestereknek is a verseny résztvevőinek felkészítésébe fektetett áldozatkész munkát!!!

Üdvözlettel GM Harmat László IX.Dan nagymester, elnök.






Érmeseink:

1. helyezettek:

 

1.        ANKA TÜNDE, TKD SPIRIT ASSOCIATION, INDIVIDUAL 18-40 YEARS PATTERN 10.-9. GUP

2.        SZALAY BENEDEK, BUDAPESTI SASOK SE, INDIVIDUAL MALE -11 YEARS PATTERN 10.-9. GUP

3.        KÁNYAI SZEBASZTIÁN, FARKASODU, INDIVIDUAL MALE -11 YEARS PATTERN 2.-1. GUP

4.        SIMON BENCE, MONGÚZOK TAEKWON-DO SE, INDIVIDUAL MALE 15-17 YEARS PATTERN 4.-3. GUP

5.        DUJMOV TAMÁS, ZEN POWER TKD KLUB,  INDIVIDUAL MALE 41+ YEARS PATTERN 6.-5. GUP

6.        LAKATOS MARCO, TKD SPIRIT ASSOCIATION, INDIVIDUAL MALE 41+ YEARS PATTERN 2.-1. GUP

7.        IPACS RÓBERT, BUDAPESTI SASOK SE, INDIVIDUAL MALE 41+ YEARS PATTERN 1. DAN

8.        SZALAY GABOR, BUDAPESTI SASOK SE,  INDIVIDUAL MALE 41+ YEARS PATTERN 4.-6. DAN

9.        POÓS NOA, BUDAY SE,  INDIVIDUAL FEMALE -11 YEARS PATTERN 10.-9. GUP

10.     BANKÓ TÍMEA, ZEN POWER TKD KLUB, INDIVIDUAL FEMALE 18-40 YEARS PATTERN 6.-5. GUP

11.     SASOK-BUDAY FEMALE HUN(GYORI, MOLNÁR, SZILASSI-HORVÁTH, TATORJÁN, VOLENIK)  HUNGARY, TEAM FEMALE 18+ YEARS PATTERN 1.-6. DAN

 

2. helyezettek:

 

1.        IHÁSZ ZSOLT, BUDAPESTI SASOK SE, INDIVIDUAL MALE -11 YEARS PATTERN 10.-9. GUP

2.        NYEMCSOK NOEL, FARKASODU, INDIVIDUAL MALE -11 YEARS PATTERN 8.-7. GUP

3.        KUKUCSKA JÓZSEF,TKD SPIRIT ASSOCIATION, INDIVIDUAL MALE -11 YEARS PATTERN 2.-1. GUP

4.        FEKETE DÁNIEL, FARKASODU, INDIVIDUAL MALE 12-14 YEARS PATTERN 8.-7. GUP

5.        BORNEMISSZA MÁTYÁS, ZEN POWER TKD KLUB, INDIVIDUAL MALE 15-17 YEARS PATTERN 6.-5. GUP

6.        KARÁDI LÓRÁNT, BUDAPESTI SASOK SE, INDIVIDUAL MALE 15-17 YEARS PATTERN 4.-3. GUP

7.        CSAJÁGI SÁNDOR. FARKASODU, INDIVIDUAL MALE 41+ YEARS PATTERN 6.-5. GUP

8.        BURU GÁBOR, TKD SPIRIT ASSOCIATION, INDIVIDUAL MALE 41+ YEARS PATTERN 2.-1. GUP

9.        SZABÓ BORKA, FARKASODU, INDIVIDUAL FEMALE -11 YEARS PATTERN 10.-9. GUP

10.     HORVÁTH PANKA, ZEN POWER TKD KLUB, INDIVIDUAL FEMALE 15-17 YEARS PATTERN 6.-5. GUP

11.     MOLNÁR BARBARA, BUDAY SE, INDIVIDUAL FEMALE 18-40 YEARS PATTERN 3. DAN

12.     NAGY DÓRA JUDIT, TKD SPIRIT ASSOCIATION, INDIVIDUAL FEMALE 41+ YEARS PATTERN 4.-3. GUP

13.     MONGÚZOK SE(BABICZ, GÁSPÁR, KISS, SIMON, SIMON), MONGÚZOK TAEKWON-DO SE, TEAM MALE 12-17 YEARS PATTERN 6.-1. GUP

14.     GYŐRI SÁRKÁNYOK HWA-RANG TAEKWON-DO(SZABÓ, SZALAI), GYŐRI SÁRKÁNYOK HWA-RANG TAEKWON-DO SPORTEGYESÜLET, TEAM MIXED 18+ YEARS PRE-ARRANGED SPARRING 1.-6. DAN

15.     BUDAY TAEKWON-DO KLUB(APÁTI, GÁL, KISFALVI, NAGY, TÓTH), BUDAY SE, TEAM MALE 18+ YEARS PATTERN 1.-6. DAN

 

3. helyezettek:

 

1.        SZABÓ SZILÁRD, FARKASODU, INDIVIDUAL 18-40 YEARS PATTERN 10.-9. GUP

2.        HOMOLYA PÉTER, FARKASODU, INDIVIDUAL 18-40 YEARS PATTERN 10.-9. GUP

3.        NYEMCSOK ÁDIN, FARKASODU, INDIVIDUAL MALE -11 YEARS PATTERN 10.-9. GUP

4.        BALLA BENCE, BUDAPESTI SASOK SE, INDIVIDUAL MALE -11 YEARS PATTERN 8.-7. GUP

5.        MISON MÁTÉ, BUDAPESTI SASOK SE, INDIVIDUAL MALE -11 YEARS PATTERN 6.-5. GUP

6.        BABICZ BENCE, MONGÚZOK TAEKWON-DO SE, INDIVIDUAL MALE -11 YEARS PATTERN 3.-4. GUP

7.        ZSÁMBOKI ZOLTÁN, TKD SPIRIT ASSOCIATION, INDIVIDUAL MALE 12-14 YEARS PATTERN 8.-7. GUP

8.        GÁSPÁR PATRIK, MONGÚZOK TAEKWON-DO SE, INDIVIDUAL MALE 12-14 YEARS PATTERN 6.-5. GUP

9.        KISS LEVENTE BOTOND, MONGÚZOK TAEKWON-DO SE, INDIVIDUAL MALE 12-14 YEARS PATTERN 4.-3. GUP

10.     VÁLÓCZI NOÉ, TKD SPIRIT ASSOCIATION, INDIVIDUAL MALE 12-14 YEARS PATTERN 4.-3. GUP

11.     MELEG MILÁN, TKD SPIRIT ASSOCIATION, INDIVIDUAL MALE 15-17 YEARS PATTERN 2. DAN

12.     GYENIS MARTIN, BUDAPESTI SASOK SE, INDIVIDUAL MALE 18-40 YEARS PATTERN 4.-3. GUP

13.     DARNAI JÁNOS, TKD SPIRIT ASSOCIATION, INDIVIDUAL MALE 18-40 YEARS PATTERN 2. DAN

14.     KISS LAJOS, MONGÚZOK TAEKWON-DO SE, INDIVIDUAL MALE 41+ YEARS PATTERN 6.-5. GUP

15.     DOMONICS MIHÁLY, MONGÚZOK TAEKWON-DO SE, INDIVIDUAL MALE 41+ YEARS PATTERN 4.-3. GUP

16.     SZUCS GÁBOR, BUDAPESTI SASOK SE, INDIVIDUAL MALE 41+ YEARS PATTERN 3. DAN

17.     POÓS PÉTER, BUDAY SE, INDIVIDUAL MALE 41+ YEARS PATTERN 4.-6. DAN

18.     SZÁSZ PÉTER, TKD SPIRIT ASSOCIATION, INDIVIDUAL MALE 41+ YEARS PATTERN 4.-6. DAN

19.     KISHALMI NIKOLETT, FARKASODU, INDIVIDUAL FEMALE -11 YEARS PATTERN 10.-9. GUP

20.     BAGÓ PETRA, MONGÚZOK TAEKWON-DO SE, INDIVIDUAL FEMALE 12-14 YEARS PATTERN 4.-3. GUP

21.     GYEVI-TÓTH SAROLTA KRISZTINA, TKD SPIRIT ASSOCIATION, INDIVIDUAL FEMALE 12-14 YEARS PATTERN 2.-1. GUP

22.     BUSMAN LAURA RÓZA, ZEN POWER TKD KLUB, INDIVIDUAL FEMALE 15-17 YEARS PATTERN 6.-5. GUP

23.     BALÁZS DORKA, ZEN POWER TKD KLUB, INDIVIDUAL FEMALE 15-17 YEARS PATTERN 6.-5. GUP

24.     KATREINER HÉDI, ZEN POWER TKD KLUB, INDIVIDUAL FEMALE 18-40 YEARS PATTERN 4.-3. GUP

25.     KARÁCSONDI RÉKA, TKD SPIRIT ASSOCIATION, INDIVIDUAL FEMALE 18-40 YEARS PATTERN 2.-1. GUP

26.     TATORJÁN SÁRA, BUDAPESTI SASOK SE, 25240 INDIVIDUAL FEMALE 18-40 YEARS PATTERN 2.-1. GUP

27.     MÉSZÁROS ANNA, BUDAY SE, INDIVIDUAL FEMALE 41+ YEARS PATTERN 6.-5. GUP

28.     VARJU KRISZTA, INDIVIDUAL FEMALE 41+ YEARS PATTERN 4.-3. GUP

29.     ZEN POWER TKD KLUB(BALÁZS, BUSMAN, DUKA-ZÓLYOMI, DÁLNOKI-BILEK, HORVÁTH), ZEN POWER TKD KLUB, TEAM MALE 12-17 YEARS PATTERN 6.-1. GUP

30.     BUDAPESTI SASOK SE(BALÁZS, DÁVID, FEHÉR, RIZMAYER, SZALAY), BUDAPESTI SASOK SE, TEAM MALE 18+ YEARS PATTERN 1.-6. DAN


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.