2020. augusztus 23., vasárnap

Bemutatjuk Senior elnökhelyettesünket: Dr. Somlai János, VI. Danos mestert

ISMERJÉTEK MEG A MAGYAR ITF TAEKWON-DO SZÖVETSÉG ELNÖKSÉGÉT!

Olvassátok sok szeretettel Dr. Somlai Jánossal, VI. Danos mesterrel, Senior elnökhelyettessel készített riportot.

🎙Kicsit személyesen kezdve, mesélnél pár szót magadról? A taekwon-do-n kívüli életedről.

➡️ A Pannon Egyetem Radiológia tanszékén dolgoztam (kutattam, oktattam) nyugdíjazásom előtt. Előtte 4 évig, és nyugdíjaztatásom után ez év áprilisáig Budapesten az Izotóp Intézet munkatársa voltam.

🎙 Mióta életed része a taekwon-do, mikor, hol, kivel kezdted?

➡️ Olyan szerencsém volt, hogy Harmat László nagymester legelső magyar taekwon-do edzésén alapító tagként részt vehettem. Azóta sajnos már én vagyok az egyedüli, aki akkor is ott volt, és azóta is folyamatosan aktív tagja vagyok ennek a harcművészetnek.

Az első évben Veszprémből hetente háromszor utaztam fel Budapestre az edzésekre. Később felköltöztem Pestre, majd két és fél év múlva, a Nagymester megbízott az első vidéki klub megalapításával és vezetésével Veszprémben. Így utána meg hetente kétszer Budapestről utaztam le Veszprémbe az edzések miatt. A Veszprémi Klub 1979-ben alakult, azóta a Nyugat-Magyarország régióban számos emberrel sikerült megismertetni a taekwon-do-t, nem mellesleg számos Világ- és Európa bajnok került ki a csapatból.

Most úgy éreztem időszerűnek, hogy ideje átadnom klubomnál a gyakorlati edzésvezetési feladatok irányítását Kerekes Balázsnak, és az ő modernebb edzésvezetési elveinek, módszereinek. Az idősebbekkel azóta is külön edzünk, közelítve a tradicionális taekwon-do-t, és kevésbé koncentrálva a versenyszerű elemekre

🎙 Mit adott neked a taekwon-do?

➡️ Új életmódot, életfilozófiát és természetesen sok-sok örömet.

🎙 Milyen pozíciót töltesz be a Magyar ITF Taekwon-do Szövetség Elnökségében, és mióta végzed ezt a feladatot?

➡️ A rangidős elnökhelyettesi tisztségben vagyok nagyon régóta, már nem is tudom, pontosan mióta.

🎙 Mit jelent ez a pozíció, mik a fő feladatok?

➡️ A taekwon-do hazai és nemzetközi ügyeit igyekszünk a jó úton tartani. Megvitatjuk, átnézzük, ha kell, korrigáljuk a szabályzatokat, hogy minél sikeresebben tudjuk vezetni a Magyar ITF Taekwon-do Szövetséget. Kifelé nem látványos az elnökség munkája, mindenki természetesnek veszi, hogy mennek a dolgok, de e mögött nagyon sok háttér munka is van. Kicsit olyan ez, mint a Brian élete című filmben, hogy „mit adtak nekünk a rómaiak

🎙 Van egy olyan emlékezetes esemény, történet, mozzanata a taekwon-do-s életednek, ami nagy hatással volt rád, és amit szívesen megosztanál?

➡️ Rengeteget sorolhatnék itt fel. Az első években a nagymester által vezetett csapathoz tartozni, valamint a közös edzőtáborok a nemzetközi mesterekkel. A 4 hetes tábor Észak-Koreában. Amikor a koreai válogatott 10 napot töltött Veszprémben. Az általunk tartott németországi (NDK) edzőtáborok több alkalommal is.

Bécsben, a Világszövetség Központjában eltöltött 10 napos edzés, amikor a teremben aludhattam, és az összes többi idő a taekwon-do-ról szólt, már csak azért is, mert egyedül voltam és a koreai mesterek és Thomas MacCallum végig velem foglalkoztak, tanítottak.

Amikor az Alapító Nagymester, Choi Hong Hi tábornok Veszprémbe jött, és esténként hármasban, Harmat László Nagymesterrel órákat beszélgettünk a taekwon-do múltjáról, jelenéről és jövőjéről. Szóval szinte az egész 43 év.

A legszebb? Amikor a tanítványért szól a magyar himnusz. Kívánom minden edzőnek, hogy egyszer legalább átélhesse ezt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.