Az Nemzetközi Instruktorképző Szemináriumok (IIC - International Instructor Course) története a koreai instruktorok képzésére vezethető vissza, melynek célja, hogy nemcsak Koreán belül, hanem a későbbiekben nemzetközi szinten is egységesen és hatékonyan taníthassák az ITF Taekwon-Do művészetét.
Az első ilyen küldöttség már 1962-ben munkához látott, a Dél-Koreai hadsereg különböző alakulatainál tanítottak. A következő instruktori oktató csapat pedig Malajziába utazott. A jelenlegi képzésekhez hasonló szemináriumokra az első Világbajnokság (Montreal, Kanada, 1974) megrendezése előtt került sor, a helyi és külföldi mesterek felkészítésére. Ezt hívták először IUC-nek (International Umpire Course – Nemzetközi Bírói Szeminárium), mert a versenyszabályok és a pontrendszer alapos átbeszélése is fontos része volt a képzésnek.
A szemináriumok akkoriban még akár több hetesek is lehettek, de annak érdekében, hogy minél több mesternek elérhető legyen ez a fajta tanulási lehetőség, folyamatosan lerövidültek 2-3 napra, és emiatt különültek el aztán az IIC-k és az IUC-k is – ezzel védve a technikai tartalmat.
Az Alapító halála után az ITF létre hozta az úgynevezett „Technikai Bizottságot” (jelenlegi elnöke: Hector Marano argentin Nagymester), melynek tagjai folyamatosan járják a világot, ezzel fejlesztve és egységesítve a technikákat. Létrejött külön a „Bírói Bizottság” is (jelenlegi elnöke: Abelardo Benzaquén argentin mester.)
IIC és IUC Magyarországon
Az első magyarországi nemzetközi IIC az Alapító Choi Hong Hi nagymester vezetésével 1978 júniusában lett megtartva Budapesten. Ezt a későbbiekben még jónéhány, ITF szervezésű és koreai mesterek által vezetett IIC követte a sorban Magyarországon.
A 2000-es évek elejéig a Magyar ITF Szövetségben Harmat László Nagymester látta el a Technikai Főinstruktori tisztet. A mind szélesebb körben terjedő és népszerű harcművészet irányítása viszont idővel egyre szerteágazóbb munkát igényelt a részéről - elnöki teendők, a szövetségi adminisztratív munka ellátása, hazai és külföldi szakmai kapcsolattartások, a vizsgáztatások, és e mellett még az edzések vezetése is a Központi Edzőteremben. Így fokozatosan a Technikai Főinstruktori teendők ellátása egyre inkább a mindenkori Válogatott Szövetségi kapitányára hárult. Először Fülpesi Tibor (VII. Dan) mester, majd Békássy Csaba (V. Dan) mester látta el ezt a felelősségteljes feladatot, de a 2016-os Tisztségválasztó Közgyűlésen a Nagymester javaslatára (és különös tekintettel az évek során egyre igényesebb és most már egész embert kívánó feladatkörre) külön Országos Technikai Főinstruktor, (vagyis Technikai Igazgató) lett kinevezve Poós Péter (VI. Dan) mester személyében.
2010-ben került először megrendezésre saját kezdeményezésű IIC Budapesten, legutóbb pedig 2019 márciusában Szalay Gábor (VI. Dan) mester szervezett Balatonfüreden rendkívül nagysikerű IIC-t.
Az első hazai rendezésű hitelesített IUC 2015-ben volt, de előtte Wim Bos Nagymester több IUC-t is tartott hazánkban. Az ő nevéhez fűződik pl. az ITF Bírói Szabálykönyv megírása (1996-ban). Solti Attila (V. Dan) és Sebestyén Pál (VI. Dan) mesterek vezetésével addig is voltak a bírói munkát segítő továbbképzések. A Magyar ITF Versenyszervezői- és Bírói Bizottságának élére Solti Attila mester került, munkáját Gombos Attila (VI. Dan) és Kerekes Balázs (V. Dan) mesterek segítik.
A 2000-es évek elejétől kétévente kötelező részt venni IUC-n és IIC-n mindenkinek, aki fekete öv vizsgára várományos, illetve minden olyan mesternek, aki jelentkezni szeretne hazai és nemzetközi versenyekre bírónak.
Fotók: The TKD Reporters
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.