👉 Olvassátok sok szeretettel Halmágyi Lászlóval, IV. Danos mesterrel, a Felügyelőbizottság tagjával készített riportot.
🎙 Kicsit személyesen kezdve, mesélnél pár szót magadról? A taekwon-do-n kívüli életedről?
➡️ Újlipótvárosi, egyke, elkényeztetett, mozgékony gyerek voltam. Bicajozás, ping pong, foci, mint minden akkori gyereknek reggeltől estig. Középiskola után a Fővárosi Illetékhivatalnál helyezkedtem el, ahová édesanyám révén kerültem. Majd a hivatalt „beszippantotta” a NAV, ahol jelenleg is dolgozom. Megmaradt viszont az illetékterület, aminek már 34 éve. Harmonikus párkapcsolatban élek egy olyan társsal, aki igaz aggódva, de mindenben támogat.
🎙 Mióta életed része a taekwon-do, mikor, hol, kivel kezdted?
➡️Már általános iskolában megtetszett a karate. Tetszett, hogy egyenruhában vannak, látszik a fegyelem és a mozgásrendszer, csoda volt látni. Véletlen folytán 1982-ben egy osztálytársam nővérével találkozva kerültem le egy edzésre ahová ment, én meg elkísértem. Ez pont a taekwon-do, az ATTE klub volt, Viszler József Mester vezetésével. Rövid felvételi beszélgetés után engedélyezte, hogy járhassak az edzéseire. Melegítőben a hátsó sorban elkezdődött a harcművészet heti három alkalommal. Rengetegen voltunk. Az átlagos méretű tornateremben a futásnál a kettes oszlop eleje utolérte a hátul futókat. Sorakozónál a terem végében falhoz szorultak a kezdők. Többnyire nem láttam és nem hallottam, hogy mi történik elől. Monoton bázis ment órákon át, edzésről edzésre. A „keményvonalas” haladók közül kiválasztott segítők sorról sorra járva nézték a hibáinkat. Kaptunk tőlük rendesen, ha nem jól csináltuk. Imádtam az egészet. Az első sikeres vizsgám harmadik nekifutásra sikerült. Aztán ahogy egyre komolyabban vettem, jöttek az eredmények is. A 84-es EB-n mint rendező vehettem részt és az emelvénynél közvetlen testközelből láthattam a koreai mesterek fantasztikus bemutatóit. Idővel a klubot Papp Róbert Mester vette át, aki 1986-ban segédedzővé fogadott. A hozzám hasonló fanatikusokból álló maggal nem csak Taekwon-do eseményeken voltunk, de elmentünk Shotokan és Kyokushinkai versenyekre is.
Aztán jött egy tizenöt évig tartó hosszú „téli álom” és egy időre teljesen kikerültem a körből. Majd 2005-ben látva egy plakátot, elmentem Budapesten a régi Körcsarnokban megtartott Taekwon-do Szupershowra. Nem hittem a szememnek. Ennyi mestert még nem láttam az 1984-es EB óta. Pár régi és rengeteg új arc. A bemutatók meg… Elképesztő változásnak és hallatlanul nagy fejlődésnek lehettem tanúja. Szinte végig libabőrös voltam. Kellett egy év, hogy lemerjek menni újra megnézni egy edzést a Központi Edzőteremben. Azóta is Harmat László Nagymesterünk tanítványa vagyok, amit kiváltságnak élek meg.
🎙 Milyen pozíciót töltesz be a Magyar ITF Taekwon-do Szövetség Elnökségében, és mióta végzed ezt a feladatot? Mit jelent ez a pozíció, mik a fő feladatok?
➡️2016 óta vagyok a Felügyelő Bizottság tagja és mivel a vezető mesterek az idei tisztségválasztáson ismét bizalmat szavaztak nekem, így továbbra is betölthetem ezt a pozíciót. Segítem Szász Péter és Ács Sánta Imre Mesterek bizottsági munkáját és ezen keresztül a szövetségünket is.
🎙 Van olyan emlékezetes esemény, történet, mozzanata a taekwon-do-s életednek, ami nagy hatással volt rád, és amit szívesen megosztanál?
➡️Erre a legnehezebb válaszolni. A régi kilenc és a jelenlegi tizennégy év alatt rengeteg felemelő élményben volt részem, legyen az komoly megmérettetés vagy egy Taekwon-do csapaépítő játék során kapott dícsérő szó egy tanítványtól. Mind ugyanolyan fontos számomra.
🎙Mit adott neked a taekwon-do? Mit tanított?
➡️Rengeteg szeretetet, elismerést, tiszteletet és bíztatást. Türelemre, alázatra és harmóniára való törekvésre tanít. Jó helyen vagyok, jó időben. Szerencsés vagyok, hogy olyan mestereket ismerhetek, akiktől tanulhatok, és akik jobb emberré tesznek.
Tanaink lefedik az igaz értékeket. Egy klubvezetőnek, és más magas fokozatú mesternek hatalmas felelőssége van. Nemcsak egy mozgásrendszert tanít meg, hanem egy gondolkodásformát is. Az itt eltöltött évek kihatnak a tanítvány egész életére. A mester példaképpé válhat. Sokat köszönhetek Nagymesterünknek, akitől kamaszként a Marcibányi téri övvizsgákon még féltem. Ez a félelem aztán az évek múlásával mély tiszteletté változott.
Nagymesterünk így mondta: „Bármiről legyen is szó, legyen az munka, vagy hobbi, barátság, párkapcsolat vagy edzés, amennyit beleraksz magadból, annyit tudsz kivenni”.
🎙Zárásként mi az, amit elmondanál a ma felnövő generációnak?
➡️Bármit is sportolsz, tedd azt nagy kedvvel és lelkesen, égjen benned a tudásvágy tüze. Harcművészet tanulásával és gyakorlásával egyensúlyt teremthetsz a mindennapjaidban. A mai felfokozott tempójú világunkban, a megszámlálhatatlan jó és rossz inger között a kemény edzéseken átélheted a letisztulást, elmélyülést. Edzéseken teljesen kizökkenhetsz a hétköznapokból.
Ha az ITF Taekwon-do-t választod, biztos lehetsz abban, hogy olyan összetett, bölcsen megalkotott stílust választasz, ami egy egész életre feladatot ad, és olyan instruktor fogja oktatni, akitől a harcművészeten túl, az élet tiszteletét és embertársaink iránti megértést, és nem utolsósorban türelmet és alázatot tanulhatsz.
A Taekwon-do örök!