A formagyakorlatok képzeletbeli egyszemélyes küzdelmek, vagyis különféle „árnyékolt” támadást, illetve védekezést szimbolizáló logikusan felépített mozdulatsorok egy vagy több ellenfél ellen, előre meghatározott koreográfiával bemutatva.
Összesen 24 Tull – formagyakorlat – és 2 előkészítő formagyakorlat van az ITF Taekwon-doban, melyeket Choi Hong Hi alapító nagymester dolgozott ki. A formagyakorlatok elnevezéseikkel emléket állítanak a koreai történelem egy-egy kimagasló alakjának.
Hétről hétre úgy mutatjuk be nektek a formagyakorlatok hátterét, hogy adunk hozzá egy kis pluszt is, amivel még jobban átélhetitek, megérthetitek, hogy miért ezeket a neveket viselik.
CHON-JI (ejtsd: csan-dzsi)
Szó szerinti jelentése „Ég és Föld”. Keleten ezzel a világ keletkezésére, vagyis az emberi történelem kezdetére utalnak.
A Chon-Ji szóösszetétel azonban utal a Chon-Ji nevű tóra is, melyet mennyei tónak fordíthatnánk le. Kína és Észak-Korea határán található ez a rendkívüli szépséggel bíró tó, melynek partján volt az első rezidenciája a legendás Dan-Gun-nak, Korea megalapítójának, ezért a koreai nemzet tulajdonképpen a saját származási helyét vezeti vissza ehhez a tóhoz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.