➡️ Herenden élek, két gyermekem van, egy lány, egy fiú. A Herendi Porcelán Manufaktúránál dolgozom már 32 éve, mint termelési irányító.
🎙 Mióta életed része a taekwon-do, mikor, hol, kivel kezdted?
➡️ 1980 szeptemberében mentem el először edzésre, Dr. Somlai János mester veszprémi edzésére. Herendről jártunk be együtt a Pátkai fivérekkel és ami külön öröm számomra, hogy ők azóta is aktívak, és már közel 40 éve tudunk együtt edzeni.
🎙 Milyen pozíciót töltesz be a Magyar ITF Taekwon-do Szövetség Elnökségében, és mióta végzed ezt a feladatot?
➡️ Korábban, hosszú éveken keresztül az Országos Versenybírói Kar irányítója voltam, innen visszavonulva pedig a Fegyelmi Bizottság vezetőjének választottak meg, az idén immár másodszor.
🎙 Mit jelent ez a pozíció, mik a fő feladatok?
➡️ Mi akkor kerülünk képbe, ha valaki „rossz fát tesz a tűzre”. Értem ez alatt pl., ha valaki átigazolási- és/vagy verseny szabályokat szeg meg, sportszerűtlen, taekwon-doshoz méltatlan magatartást tanusít, tehát viselkedési problémái merülnek fel. Természetesen olyan esetekben is el kell járnunk, ami bármilyen módon szembe megy a taekwon-do Tanításaiban és az Eskűben foglaltakkal, a szövetségi Alapszabályban és egyéb szabályzatainkban lefektetett előírásokkal, illetve mindazzal, ami a taekwon-do szellemisége ellen irányul.
🎙 Van egy olyan emlékezetes esemény, történet, mozzanata a taekwon-do-s életednek, ami nagy hatással volt rád, és amit szívesen megosztanál?
➡️ Millió élményem van.
A ’90-es évek voltak a csúcsévek, amikor a válogatott egy része veszprémi volt. Minden évben 1-2-szer nemzetközi versenyekre mentünk. Ezek az utak fergeteges élmények voltak, nem csak a verseny, de maga az utazás, a csapattal együtt töltött napok is.
Az 1994-es három napos edzőtábor, amit az Alapító Nagymester, Choi Hong Hi tartott Veszprémben.
A dan vizsgák közül az 5., és utána a 6. A többi is emlékezetes volt, de ez utóbbiak különösen felvillanyozóak voltak számomra. Jó érzés volt átélnem, hogy ennyi idősen még mindig így bírom és, hogy képes vagyok a nálam sokkal fiatalabb korosztállyal lépést tartva, ilyen magas elvárásoknak eleget tenni.
25 évig versenybíróként képviselhettem Magyarországot EB-ken, VB-ken. Nagyon jó szekembereket és versenyzőket ismerhettem meg. Emberileg ez egy nagyon felemelő élmény.
🎙Mit adott neked a taekwon-do? Mit tanított?
➡️ Egy nagyon jó Mestert Dr. Somlai János személyében. Nagyon sok barátot. Tartást, önbizalmat. Nagyon jó fizikai állapotot egész életemben.
🎙Zárásként mi az, amit elmondanál a ma felnövő generációnak?
➡️ Úgy vélem, hogy aki taekwon-dozhat, az egy nagyon szerencsés ember. A fiataloknak azt tanácsolnám, hogy aki egyszer elkezdi, soha ne is hagyja abba. Hihetetlenül jó hatással lesz az életükre és testi-lelki egészségükre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.