43 évvel ezelőtt, 1977.szeptember 7-én, 70 lelkes tanítvánnyal Harmat László Nagymester megtartotta az első hivatalos magyarországi taekwon-do edzést Budapesten!
Olvassátok szeretettel Dr. Somlai János emlékeit erről az edzésről, ma már ő az egyetlen alapító tag, aki akkor személyesen is ott volt és még a mai napig is aktív tagunk.
„Az első megbeszélés 1977.július 25.-én 18:00 órakor volt a Május 1. utcai tornateremben, ahol Harmat László Nagymester elmondta például, hogy milyen övek vannak a taekwon-doban, mi az övszínek magyarázata, hogy a rúgások-ütések aránya 70:30 százalék, és hogy az edzések hétfőn, szerdán és pénteken 18:00-20:00 óráig tartanak majd.
Azt tudni kell az előzményekről, hogy sok-sok időbe telt, mire engedélyezték a taekwon-do űzését, és Hosszú Lajosnak köszönhetjük, hogy végül ez megtörtént. Ő a Népművelődési Intézetnél dolgozott, és mint népi jellegű mozgást tudta engedélyeztetni. Lajos egy nagyon nyugodt ember volt, és néptáncolt – így senki nem is gondolt arra, hogy ez valami küzdelmi sport lehet.
Az első edzés 1977.szeptember 2-án lett volna, ott is voltunk, akik meghívást kaptunk – de az iskola felújítását (mint manapság) szeptember 1-én kezdték, amikor a tanítás is kezdődött, a tornaterem pedig még nem volt kifestve…
A második edzés időponton, szeptember 7-én végre bemehettünk a terembe is. Nagyon izgultunk, hiszen senki nem taekwon-dozott előtte. Mindenki sportolt ugyan valamit, páran a shotokant próbálták, volt, aki cselgáncsról jött, de volt köztünk, aki olimpiai kerettag volt toronyugrásban.
A Nagymester elmondta a meghajlást, a terembe be- és kilépés szabályait, majd egy hosszú és alapos bemelegítés után elkezdődött a taekwon-do bázis mozgás anyagának tanulása. Mivel kezdők voltunk, első alaklommal sok mindent még nem tudnunk csinálni. Volt a kaunde chirugi, majd a nopunde és najunde chirugi narani- és annun sogiban, gyakoroltuk a gunnun sogi-t, az ebben haladást előre és hátra, ütésekkel kiegészítve baro és bandae chirugi majd végül rúgásokkal zártunk Ez után már az erősítés jött.
A következő edzéseken aztán már egyre több és egyre nehezebb mozgásanyagokat tanultunk, megismerkedtünk a formagyakorlatokkal és formai küzdelmekkel. Az edzések végén nagyon sok szabad küzdelem volt, és fokozatosan beavatást nyertünk a korábban misztikusnak tűnő töréstechnikák rejtelmeibe is. Hamarosan szépen variálhattuk a gyakorlatokat.
Mindenki elszánt volt, mindenki izgult, végre megtudtuk a „halálos ütések titkát” – elindultunk szépen a taekwon-do útján. Ha megnézzük hova jutottunk, érdemes volt. Köszönjük Nagymester!"
Három úr összesen 27 Dannal - Harmat László Nagymester, Choi Hong Hi Alapító Nagymesterünk, jobboldalt pedig Rhee Ki Ha Nagymester
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.