2020. augusztus 27., csütörtök

Bemutatjuk a Magyar ITF alelnökét: Máté Zoltán VII. Danos mestert

ISMERJÉTEK MEG A MAGYAR ITF TAEKWON-DO SZÖVETSÉG ELNÖKSÉGÉT!

Olvassátok sok szeretettel Máté Zoltánnal, VII. Danos mesterrel, MITSZ alelnökkel készített riportot. 

🎙 Kicsit személyesen kezdve, mesélnél pár szót magadról? A taekwon-do-n kívüli életedről?

➡️ Szerencsésnek mondhatom magam, hogy nem csak megismertem a taekwon-do-t, de mindent e köré építettem, építhettem az elmúlt negyven évben. A családot, a barátokat, a szakmai és baráti kapcsolatokat. Tündit, a páromat is a taekwon-do által ismertem meg. Nagyon sokat jelent, ha a család is támogatja az elhivatottságod. Tündi is 1. danos mester, lányaim, Alexandra és Dominika is belekóstoltak ebbe az életmódba, szinte az edzőteremben nőttek fel. Nagyon jó érzés, hogy ami nekem fontos, azt közösen is örömmel csinálhattuk. Kisunokám, Virág még csak 4 és fél éves, de mozgékonyságát elnézve remélem, hogy ő is hamarosan kipróbálja majd. 

Fiatal felnőttként az edzői munka mellett a Szegedi Közútnál dolgoztam, szerencsére egy élsportot támogató közegben. 

Ezt követően 18 évig sérült gyermekekkel foglalkoztam, ami nagyon értékes és különleges élettapasztalatokat adott. Mindig is fontos volt számomra a sport melletti munka, szerettem is, de logisztikailag ez is mind a taekwon-do köré épült. 

Hódmezővásárhelyről származom, fiatalként aktívan versenyeztem is, eleinte jól el is vertek párszor. A kitartó edzésmunka aztán meghozta gyümölcsét, mind küzdelemben, formagyakorlatban és törésben is többszörös Magyar Bajnok lettem, Európabajnoki címet is szereztem, valamint világbajnokságon is értem el helyezést. 

🎙 Mióta életed része a taekwon-do, mikor, hol, kivel kezdted? 

➡️ 1980-ban testvéremmel és barátaimmal elkezdtünk érdeklődni a budo sportok, a karate iránt. Olvastam egy újságcikket Harmat mesterről, és így találtam rá a taekwon-do-ra. A Nagymester szívélyesen, barátsággal fogadott, amit személyes megkeresés követett. 1981-ben már vizsgáztam, és versenyeztem. Zöld övesként a Nagymester megbízott, hogy testvéremmel és barátaimmal alakítsunk saját klubot, így Hódmezővásárhelyen jött létre a második vidéki klub Magyarországon. A kezdetekben hetente többször, később szombatonként jártunk fel a Központi Edzőterembe Harmat mestertől tanulni és tanítványaitól begyűjteni a szükséges nagy „pofonokat”. 

Hálás vagyok a Nagymesternek, és hihetetlen, hogy 40 éve ismerjük már egymást. 

A vásárhelyi ITF-es évtizedek munkája és a lelkes tanítványok kitartása az alföldi város legsikeresebb, legeredményesebb sportágává nőtte ki magát, számos nemzetközi és hazai bajnokkal. 

Nagy váltást jelentett, amikor 2015-ben családi okok miatt Veszprémbe költöztünk, így a hódmezővásárhelyi klubot átadtam három kiváló tanítványomnak. Az élet úgy hozta, hogy Zsarkó Dániel Péter mesternek azóta egyedül kell tovább vinnie ott a munkát. 

Veszprémben tárt karokkal fogadtak, minden segítséget és támogatást megadtak, hogy jól érezzem magam, és újra tudjak építkezni a taekwon-do-ban is. Megalakítottam a zirci taekwon-do csoportot, és nem titkolt szándékom, hogy egy olyan „harcos” és lelkes közösség legyen ott is, amit érdemes továbbvinni, amit örökségül tudok hagyni. 

🎙 Milyen pozíciót töltesz be a Magyar ITF Taekwon-do Szövetség Elnökségében, és mióta végzed ezt a feladatot? 

➡️ Alelnökként dolgozom a Szövetségben Dr. Somlai János mesterrel együtt, de én sem tudom pontosan, hogy mióta?

🎙 Mit jelent ez a pozíció, mik a fő feladatok?

➡️ Harmat Nagymester mellett dolgozni nagy kihívás és folyamatosan megújuló erőt adó feladat. A közös koncepció elengedhetetlen a szövetségi háttérmunkában. A soros és kötelező országos feladatok ellátása mellett a Kelet-Magyarország régió klubjait mentorálom, vezetem az övvizsgákat, regionális erődemonstrációs edzéseket tartok. Ebben a régióban a klubokat a Hódmezővásárhelyen kinevelt fiatal mesterek hozták létre, emiatt mindig egy kicsit a sajátomnak is érzem őket. Ők is ragaszkodnak hozzám, ez nagy örömmel tölt el, elismerésnek tekintem, hogy terület instruktoraként rendszeresen visszahívnak tanítani, konzultálni a Dél-alföldre.

🎙 Van egy olyan emlékezetes esemény, történet, mozzanata a taekwon-do-s életednek, ami nagy hatással volt rád, és amit szívesen megosztanál?

➡️ A pillanat, ami megerősített abban, hogy a taekwon-do tényleg az én utam, az 1981 nyarán Mile Dezső és Patakfalvy Miklós 1. danos övvizsgája. Ez egy olyan komoly esemény volt, annyira erőt próbáló, annyi felkészülést igényelt – hogy óriási lökést adott, hogy ezt láthattam. Később, hogy dolgozhattam is közösen velük, edzhettünk együtt a válogatottban. 

Nagy kihívás volt minden Dan-vizsgám. Oda hívják az embert, nem csak úgy hirtelen döntésből megy, hosszú kivárási évek és türelmes, aprólékos gyakorlás van e mögött. Minden fokozatra komolyan készültem. A 7. Danos vizsga egy olyan mérföldkő volt a taekwon-dos utamon, amelyet minőségi váltásként éltem meg. Egy még elmélyültebb szint, szinte egy más dimenzió. Sok mindent máshogy látok azóta. 

Boldog vagyok és büszke, hogy olyan élményekben lehetett részem, melyeket csak a taekwon-do által érhettem el. Például a koreai edzőtáborok, háromszor is jártam Észak-Korában, hónapokat töltöttem ott. Fantasztikus élmény volt a naponta kétszer 3-4 órás edzések után a koreai mesterekkel kirándulni, felfedezni a kultúrájukat. 

Meghatározó része a taekwon-do-s kapcsolataimnak GM Wim Bos nagymester (IX. Dan), akit 1995-ben meghívhattam Magyarországra, hogy országos szemináriumot tartson Hódmezővásárhelyen. Korrekt szakmai és később baráti kapcsolat is kialakult – sokszor mentünk mi is az olasz nyári táborokra, vagy a nyílt versenyeikre. Sokat köszönhetek neki is. 

A veszprémi klubbal való kapcsolatom is meghatározó. Sokat formált a budo szemléletemen, hogy kék övesen részt vehettem Dr. Somlai János mester Balatonalmádiban tartott kőkemény edzőtáboraiban. Óriási tiszteletet és megbecsülést érzek iránta, mindig is egy iránymutató mesterként tekintettem rá. 

Életem párját, Tündit is a Veszprémi Klubban ismertem meg. 

👉Mit adott nekem? Mit tanított? Idézettel foglalnám össze: 

„Te egyszer s mindenkorra felelős lettél…” (Kisherceg) 

és „Soha senkit ne hagyj hátra.”



2020. augusztus 25., kedd

A formagyakorlatok háttere: A Chon-Ji Tul

A formagyakorlatok képzeletbeli egyszemélyes küzdelmek, vagyis különféle „árnyékolt” támadást, illetve védekezést szimbolizáló logikusan felépített mozdulatsorok egy vagy több ellenfél ellen, előre meghatározott koreográfiával bemutatva. 

Összesen 24 Tull – formagyakorlat – és 2 előkészítő formagyakorlat van az ITF Taekwon-doban, melyeket Choi Hong Hi alapító nagymester dolgozott ki. A formagyakorlatok elnevezéseikkel emléket állítanak a koreai történelem egy-egy kimagasló alakjának. 

Hétről hétre úgy mutatjuk be nektek a formagyakorlatok hátterét, hogy adunk hozzá egy kis pluszt is, amivel még jobban átélhetitek, megérthetitek, hogy miért ezeket a neveket viselik. 


CHON-JI (ejtsd: csan-dzsi) 

Szó szerinti jelentése „Ég és Föld”. Keleten ezzel a világ keletkezésére, vagyis az emberi történelem kezdetére utalnak. 

A Chon-Ji szóösszetétel azonban utal a Chon-Ji nevű tóra is, melyet mennyei tónak fordíthatnánk le. Kína és Észak-Korea határán található ez a rendkívüli szépséggel bíró tó, melynek partján volt az első rezidenciája a legendás Dan-Gun-nak, Korea megalapítójának, ezért a koreai nemzet tulajdonképpen a saját származási helyét vezeti vissza ehhez a tóhoz.



Ezzel a formagyakorlattal kell a tanulónak először megismerkednie. A gyakorlat két, egymásra épülő és részben hasonló mozgássorból épül fel: az egyik az eget, a másik a földet szimbolizálja.
 
Lépésszám: 19 
Vizsgaanyag: 9. gup, fehér öv sárga csík 

2020. augusztus 23., vasárnap

Bemutatjuk Senior elnökhelyettesünket: Dr. Somlai János, VI. Danos mestert

ISMERJÉTEK MEG A MAGYAR ITF TAEKWON-DO SZÖVETSÉG ELNÖKSÉGÉT!

Olvassátok sok szeretettel Dr. Somlai Jánossal, VI. Danos mesterrel, Senior elnökhelyettessel készített riportot.

🎙Kicsit személyesen kezdve, mesélnél pár szót magadról? A taekwon-do-n kívüli életedről.

➡️ A Pannon Egyetem Radiológia tanszékén dolgoztam (kutattam, oktattam) nyugdíjazásom előtt. Előtte 4 évig, és nyugdíjaztatásom után ez év áprilisáig Budapesten az Izotóp Intézet munkatársa voltam.

🎙 Mióta életed része a taekwon-do, mikor, hol, kivel kezdted?

➡️ Olyan szerencsém volt, hogy Harmat László nagymester legelső magyar taekwon-do edzésén alapító tagként részt vehettem. Azóta sajnos már én vagyok az egyedüli, aki akkor is ott volt, és azóta is folyamatosan aktív tagja vagyok ennek a harcművészetnek.

Az első évben Veszprémből hetente háromszor utaztam fel Budapestre az edzésekre. Később felköltöztem Pestre, majd két és fél év múlva, a Nagymester megbízott az első vidéki klub megalapításával és vezetésével Veszprémben. Így utána meg hetente kétszer Budapestről utaztam le Veszprémbe az edzések miatt. A Veszprémi Klub 1979-ben alakult, azóta a Nyugat-Magyarország régióban számos emberrel sikerült megismertetni a taekwon-do-t, nem mellesleg számos Világ- és Európa bajnok került ki a csapatból.

Most úgy éreztem időszerűnek, hogy ideje átadnom klubomnál a gyakorlati edzésvezetési feladatok irányítását Kerekes Balázsnak, és az ő modernebb edzésvezetési elveinek, módszereinek. Az idősebbekkel azóta is külön edzünk, közelítve a tradicionális taekwon-do-t, és kevésbé koncentrálva a versenyszerű elemekre

🎙 Mit adott neked a taekwon-do?

➡️ Új életmódot, életfilozófiát és természetesen sok-sok örömet.

🎙 Milyen pozíciót töltesz be a Magyar ITF Taekwon-do Szövetség Elnökségében, és mióta végzed ezt a feladatot?

➡️ A rangidős elnökhelyettesi tisztségben vagyok nagyon régóta, már nem is tudom, pontosan mióta.

🎙 Mit jelent ez a pozíció, mik a fő feladatok?

➡️ A taekwon-do hazai és nemzetközi ügyeit igyekszünk a jó úton tartani. Megvitatjuk, átnézzük, ha kell, korrigáljuk a szabályzatokat, hogy minél sikeresebben tudjuk vezetni a Magyar ITF Taekwon-do Szövetséget. Kifelé nem látványos az elnökség munkája, mindenki természetesnek veszi, hogy mennek a dolgok, de e mögött nagyon sok háttér munka is van. Kicsit olyan ez, mint a Brian élete című filmben, hogy „mit adtak nekünk a rómaiak

🎙 Van egy olyan emlékezetes esemény, történet, mozzanata a taekwon-do-s életednek, ami nagy hatással volt rád, és amit szívesen megosztanál?

➡️ Rengeteget sorolhatnék itt fel. Az első években a nagymester által vezetett csapathoz tartozni, valamint a közös edzőtáborok a nemzetközi mesterekkel. A 4 hetes tábor Észak-Koreában. Amikor a koreai válogatott 10 napot töltött Veszprémben. Az általunk tartott németországi (NDK) edzőtáborok több alkalommal is.

Bécsben, a Világszövetség Központjában eltöltött 10 napos edzés, amikor a teremben aludhattam, és az összes többi idő a taekwon-do-ról szólt, már csak azért is, mert egyedül voltam és a koreai mesterek és Thomas MacCallum végig velem foglalkoztak, tanítottak.

Amikor az Alapító Nagymester, Choi Hong Hi tábornok Veszprémbe jött, és esténként hármasban, Harmat László Nagymesterrel órákat beszélgettünk a taekwon-do múltjáról, jelenéről és jövőjéről. Szóval szinte az egész 43 év.

A legszebb? Amikor a tanítványért szól a magyar himnusz. Kívánom minden edzőnek, hogy egyszer legalább átélhesse ezt.

2020. augusztus 21., péntek

A Magyar ITF Taekwon-do Szövetség Elnöksége




A Magyar ITF Taekwon-do Szövetség 2020.május 21-én, újabb négy évre megválasztott Elnöksége:
  • GM Harmat László IX. Dan, Nagymester – Elnök
  • Dr. Somlai János VI. Dan, Mester - Alelnök
  • Máté Zoltán VII. Dan, Mester – Alelnök
  • Fülpesi Tibor VII. Dan, Mester – Alelnök
  • Dr. Szalai István IV. Dan, Mester – Főtitkár
  • Poós Péter VII. Dan, Mester – Országos Technikai Főinstruktor (Technikai Igazgató)
  • Szalay Gábor VI. Dan, Mester – Szövetségi Kapitány
  • Solti Attila V. Dan, Mester – Versenyszervezői-és Bírói Bizottság Elnöke
  • Sebestyén Pál VI. Dan, Mester – Fegyelmi Bizottság Elnöke
  • Tőkés Renáta III. Dan, Mester – Sajtó- és Propaganda Bizottság Elnöke
A Felügyelő Bizottság tagjai:
  • Ács Sánta Imre VI.Dan, Mester, a Felügyelőbizottság elnöke
  • Tamás József V.Dan, Mester, a Felügyelőbizottság tagja
  • Halmágyi László IV.Dan, Mester, a Felügyelőbizottság tagja

A Versenyszervezői- és Bírói Bizottság tagjaiként Solti Attila Mester mellett az alábbi Mesterek segítik a munkát:

  • Gombos Attila VI. Dan, Mester
  • Kerekes Balázs V. Dan, Mester

Szövetségünk állandó bizottságai élén a következő négy éves ciklusban az alábbi Mesterek képviselik az Elnökséggel együtt a tagságot:

  • Meilinger László V. Dan, Mester – Átigazolási és Minősítési Bizottság Elnöke
  • Dr. Mészáros Iván IV. Dan, Mester – Orvosi Bizottság Elnöke

Szövetségünk Web-mestere: Sepp Norbert, I.Dan, Mester

Hamarosan megjelenő riport-sorozatunkban - ami a facebook oldalunkon már olvasható - a vezetőség tagjait egyesével is megismerhetik, megismerhetitek. 

2020. augusztus 16., vasárnap

A Taekwon-doról röviden

A Taekwon-do az egyik legszisztematikusabb, tudományos alapokra épített koreai harcművészet, amely nem csupán a fizikai harci képességeket tanítja.

A Taekwon-do szó jelentése szó szerint:

Tae - lábtechnika vagy rúgás
Kwon - kéztechnika vagy ütés
Do - út, művészet

Együttesen úgy fordíthatnánk le, hogy a "Láb- és kéztechnikai küzdés művészete".

Rúgásokra, ugró rúgásokra, ütésekre, hárításokra épülő jellegzetesen látványos koreai harcmodor, pusztakezes önvédelmi és közelharc rendszer, modern küzdő és versenysport, mozgásművészet. Mindez szerepelhet meghatározásként, de tartalma jóval több ennél. Az igazi taekwon-do az már Harcművészet! Sajátos életforma és viselkedésmód, szigorú nevelési rendszer és filozófia is egyben, mely az edzések során önként vállalt katonai fegyelemmel párosul…

Története egészen az időszámításunk utáni VII. századig, a Hwarang-do különítmény működéséig vezethető vissza. 1946-ra datáljuk a modern taekwon-do új, átfogó rendszerének kitisztulását. Korea japán elnyomás alóli felszabadulása után Choi Hong Hi tábornok, stílusalapító Nagymester nyíltan is elkezdte tanítani módszerét az új köztársasági hadsereg katonáinak. 

A taekwon-dot Magyarországra Harmat László IX. Dan Nagymester hozta el nekünk, aki korábban Svédországban élt, a svéd válogatott tagjaként versenyzett. Choi Hong Hi Nagymester személyes tanítványaként tanult, majd hazaköltözése után 1977-ben nyitotta meg az első edzőtermet Zuglóban. Jelenleg 45 ITF taekwon-do klub működik szerte az országban.



A Taekwon-do tanai:

- Udvariasság
- Becsületesség
- Állhatatosság
- Önuralom
- Rettenthetetlen küzdőszellem

Taekwon-do eskü:

- A Taekwon-do tanításainak mindenkor eleget teszek.
- Tiszteletet adok mesteremnek és valamennyi társamnak.
- Soha nem élek vissza Taekwon-do tudásommal.
- Ha kell, segítek a bajbajutottakon.
- Minden erőmmel a békét építem.


2020. augusztus 14., péntek

A Magyar ITF Taekwon-do Szövetség Blogja

Üdvözöllek a Magyar ITF Taekwon-do Szövetség blogján! 

Ha érdekelnek az újdonságok, ha szívesen olvasol híreket, érdekességeket, riportokat a magyar ITF Taekwon-do életéből, akkor ez a blog Neked szól! 

Tőkés Renáta, III. dan

Magyar ITF Taekwon-do Szövetség
Sajtó és Propaganda Bizottság Elnöke / Főszerkesztő
Communications Committee Chairman