MITSZ - Magyar ITF Taekwon-do Szövetség hivatalos blogja
2022. március 20., vasárnap
Poós Péter mester VII. Dan-os!
2022. március 13., vasárnap
2022. évi Magyar Bajnokság Makón
A 2022-es év ITF Taekwon-do Magyar Bajnoksága Makón került megrendezésre, a Makó TKD Klub és a Szegedi Club Dynamic SE szervezésében.
A versenyen gyermek, serdülő, ifjúsági és felnőtt egyéni versenyzők mérettették
meg tudásukat formagyakorlat, szabad küzdelem, erő- és speciál törés,
tradicionális küzdelem versenyszámban.
Összesen
32 klub 262 nevezője indult el ezen a kiemelt Országos Szövetségi
eseményen.
„A visszajelzésekből azt tapasztaltam, hogy mindenki nagyon elégedett volt. Többek között én is, szerintem egy nagyon jól sikerült, szakmailag is magas színvonalú, jó hangulatú verseny lett.” – Mondta el Gera József III. Danos mester főszervező.
„Köszönöm a kluboknak és azok vezetőinek,
hogy önzetlenül felajánlották a szükséges eszközöket, törő állványokat, tatamikat
és minden egyebet, ami kellett a sikeres lebonyolításhoz.
Külön köszönet illeti Ács Sánta Imre,
Solti Attila, Gombos Attila, Márton Imre és Gregor László mestereket, valamint Rádainé Rácz Rózát a
verseny profi megszervezésében nyújtott pótolhatatlan segítségért, Bárdi
Andreának az érmek elkészítéséért, a felajánlott jutalomért és hatalmas
köszönet nagyszámú támogatóinknak, akik egy emberként mozdultak meg, hogy minél
magasabb színvonalon tudjuk megrendezni a versenyt.”
„Az idén 20 éves makói Klub már nem
először szervez ilyen nagyszabású bajnokságot, de a 2022-es év egyéb
nehézségeket is tartogatott számunkra – a pandémia miatt kicsit későn tudtunk
belevágni, így sajnos extrém rövid szervezési idő állt rendelkezésre, de a
végeredmény azt hiszem magáért beszél…”
„A verseny végén fáradtan és
elégedetten ültem le otthon. Számomra is hatalmas élmény volt összefogni az
egész versenyt. Köszönet a bírói kar vezetőinek, hogy a szakmai részét így összetartották.”
„Míg a küzdőtéren eljutottam egyik
pontról a másikra, közben sokszor két-három probléma is szembe jött - de nem
maradt megoldatlanul semmi.”
„Jó volt látni, hogy megtiszteltek
bennünket különböző harcművész stílusok vezető mesterei is, akik úgy tűnt, szintén
jól érezték magukat.
Sok makói ember kilátogatott, akik nem
foglalkoznak harcművészetekkel – kíváncsiságból. Ők is le voltak nyűgözve, hogy
milyen ügyesek és kemények a fiaink és lányaink.”
Köszönjük Gera József mesternek, a
Makói és Szegedi Klubnak, hogy egy ilyen színvonalas verseny résztvevői
lehettünk!
-
2024. február 24.-én Országos Technikai Szemináriumot, Önvédelmi képzést tartottak Poós Péter VII. Dan, Hegedűs Endre V. Dan és Nagy László ...
-
2024.április 17-24 között rendezték meg a 38. AETF Európai Taekwon-do Bajnokságot, 29. AETF Ifjúsági- és az 1. AETF Serdülő Európai Taekwon-...
-
A Magyar ITF Taekwon-do Szövetség 2020.május 21-én, újabb négy évre megválasztott Elnöksége: GM Harmat László IX. Dan, Nagymester – Elnök D...