🎙 Kicsit személyesen kezdve szeretném, ha mesélnél magadról? A taekwon-do-n kívüli érdeklődési körödről, magánéletedről, hobbidról, jelenlegi civil foglalkozásodról?
➡️Amióta először engedtek számítógép közelébe (1986) technika órán, azóta informatikusnak mondom magam. Jelenleg az informatikai terület mellett épület üzemeltetésekért, beszerzésekért felelős szervezet vezetőjeként, egy világelső, multinacionális könyvvizsgáló, tanácsadó cégnél dolgozom, március óta.
Feleségemmel együtt élünk, egyelőre még gyermek nélkül, Pesttől nem túl messze Dunakeszin, egy kertes házban, ami a mostani nehezebb időszakban kiváló lehetőséget kínál az otthoni testmozgásra is.
Amikor nem dolgozunk, akkor szívesen űzünk, az évszaknak megfelelő sportot, bicikli, vitorlázás (verseny, illetve kirándulás jelleggel), síelés, tavasszal pedig sövénynyírás. 😊
🎙 Mióta életed része a taekwon-do, mikor, hol, kivel kezdted? Az edzésvezetési feladatok mellett kipróbáltad-e magad a taekwon-do egyéb területein is, pl. versenyzés, bíráskodás?
➡️1989.09.01-jén kezdtem el edzeni, 11 éves koromban az angyalföldi ATTE taekwon-do klubban. Naszáli Tibor és Nagy László mesterek edzésein tanultam meg mindazt az alapot, ami folyamatosan előrébb vitt a taekwon-do mozgástechnikájában, elméletiségében. 1995-ben értem el az I. Dan övfokozatot, majd sajnos egy kisebb-nagyobb szünet következett be. 2006-ban azután Harmat László Nagymester Központi Edzőtermében újrakezdhettem a Taekwon-do edzéseket, és az ő vezetésével értem el a jelenlegi IV. Dan övfokozatomat is.
Fiatalabb koromban elég sok versenyen vettem részt, országos versenyeken klubok közötti versenyeken, diákolimpiákon, stb. Az utóbbi években azonban elfoglaltságaim miatt már inkább a versenyek rendezésében, lebonyolításában (pl.: bíráskodás) próbálok részt venni egyre aktívabban.
🎙 Mesélnél kicsit a Központi Edzőteremről, az elmúlt egy év során általad irányított edzésekről, a tagságról, a klubéletről? Mióta vezeted személyesen a foglalkozásokat, mire vagy a legbüszkébb?
➡️A Központi Edzőterem mindig is felnőtt klub volt, jelenleg sincs 18 évnél fiatalabb klubtagunk. A tagságot tekintve az eltelt közel 20 év alatt a klub több változáson ment keresztül, melynek végén kialakult a jelenlegi csapat. Újabb tagok felvétele sem szünetelt, menet közben folyamatosan jöttek érdeklődők és csatlakoztak az edzéseinkhez a COVID19 előtti időszakban.
Harmat Nagymester 2018-ban nevezett ki klubvezető helyettesének és az ő felkérésére, illetve az ő irányítása mellett kezdtem el 2019. októberétől teljesen önálló edzéseket is tartani a Központi Edzőterem klubtagjai részére.
Nálunk az edzések leginkább az ITF Taekwon-do tradicionális mozgásanyagáról szólnak és arra is épülnek, tehát a klubtagok életkorából adódóan már korántsem a verseny-sport irányultság dominál, a jelenlegi klubtagság döntő többsége pedig fekete öves 2. Dan-os vagy magasabb övfokozatú mester.
A klubtagokkal évente több közös eseményen veszünk részt teljes létszámmal, illetve számos olyan közös eseményünk van, amikor a klubtagok együtt, kisebb csoportokban töltik szabadidejüket. A COVID19 előtt közös vacsorákat, bowling, billiárd, színház és mozi látogatásokat szerveztünk közösen. Esetenként kisebb létszámú házi bulik, vagy közös filmnézés valamelyik edzőtársnál, esetleg vitorlázás, biciklizés, a Balaton körbefutása is összehozza az edzőtársakat, barátokat.
🎙 Volt-e olyan emlékezetes személyes élmény a saját taekwon-do-s életedben, ami nagy hatással volt rád, és amit szívesen megosztanál?
➡️Nagy hatást gyakorolt rám, amikor a 90-es évek közepén először találkozhattam Wim Bos nagymesterrel, és a különleges technikákkal, amiket mutatott, illetve oktatott, és amelyeket mindenképp meg akartam tanulni.
🎙 Az elmúlt évek-évtizedek során volt-e olyan poénos története, emlékezetes mozzanata a klubodnak, klubtagjaidnak, amit szívesen megosztanál?
➡️ A Központisok kifejezetten kedvelik a jó humort. Mivel Nagymesterünk nagyon jó személyes kapcsolatban áll Laár Andrással a L’art Pour L’art társulat vezetőjével, ezért az utóbbi években szinte valamennyi előadásukra elmentünk testületileg a teljes klubtagság részvételével. A 2014-es nyár-indító klubtalálkozónkra pedig mindenki meglepetésére Laár András személyesen is eljött, ahol Besenyő Pista bácsit megszemélyesítve közel egy órás poén özönnel késztette szűnni nem akaró nevetésre a klubtagságot.
🎙Mit üzennél a sportágat keresőknek, miért válasszák az ITF taekwon-dot?
➡️A taekwon-donál azonos gondolkodásmódban és életfelfogásban összpontosul a fegyelem, a magabiztosság, az egészség, és a siker útja. Kitűnő alapot ad az élet minden területéhez, és ez a gondolkodás, amelyet nyújt, segít elérni a céljainkat, segít embernek maradni, a legnehezebb időszakokban is. Mindezek mellett az ITF taekwon-do fizikai mozgásanyagának sportértéke is rendkívül összetett, látványos, és izgalmas, hiszen a teljes testet, minden izmát, izületét fejleszti és formában is tartja. Egy nagyon komplex mozgáskoordinációt épít fel, amit nem csak a sport területén de a mindennapi élet kihívásainak leküzdése során és személyes sikereink eléréshez is bőségesen kamatoztatni tudunk!