A Magyar ITF Taekwon-do Szövetség tavaszi Online Országos Közgyűlésén 37 résztvevő képviselte az Elnökséget és a Klubokat – így a Közgyűlés határozatképes volt.
A 2021. évi eseményekről az alábbi döntés született: a vírushelyzet jelenlegi állása miatt még május hónapra is törölni kellett minden tervezett eseményt, így a Hatvani Kupa az idén sajnos elmarad.
A Dan mestervizsga megtartásának tényleges időpontja jelenleg még képlékeny, előzetesen tervezett időpontja 2021. június 5. szombat. Ha a jogszabályok vagy a vírus helyzet alakulása kívánja, akkor a vizsga halasztásra kerülhet augusztusig, vagy akár októberig is. A résztvevők egészségének védelmében zártkörű és egy napos lesz a vizsga rövidített forgatókönyvvel. A 2020 októberi mestervizsgához hasonlóan az eseményen ezúttal is csak a vizsgázók és felkészítő mestereik vehetnek részt azzal, hogy a fertőtlenítés és távolságtartás szabályait mindenkinek szigorúan be kell tartania. Az elnökség a biztonság fenntartása miatt igyekezni fog szabadtéri helyszínt találni az eseménynek. Poós Péter mester május folyamán segíteni fogja a vizsgázókat egy olyan zártkörű technikai szeminárium megtartásával, ami csak és kizárólag azoknak szól majd, akik az elmúlt két évben nem tudtak IIC-n részt venni, viszont meghívást kaptak az idei Dan vizsgára.
Az idén aktuális későbbi versenyek megtartásai szigorítva ugyan, de tervben maradtak, így a Spirit Open június közepén-végén, az Eagles Cup október második felében, a Diák Olimpia pedig november 14-én Budapesten a Sportkastélyban ad megmérettetési lehetőséget a Taekwon-dos versenyzőknek.
A közgyűlésen a klubvezetők beszámolója alapján kiderült, hogy a Covid járvány helyzet több, mint egy éve tartó szigorú korlátozásai folytán Klubjaink 20%-a állt le teljesen, a többi klubnál csökkent létszámmal ugyan, de az edzések újra beindultak. Több klubnál elérhető online edzés is. A versenyzői edzéseken a hőmérőzés, a távolság tartás és a fertőtlenítés szabályai mindenhol szigorúan be vannak tartva.
A Válogatott EB-re történő felkészülése egyelőre nagyon óvatosan indul, az előzetes állapot felmérés már megtörtént, és a Taekwon-do versenyszámaihoz igazodva külön edzhetnek a versenyzők – eddig a töréstechnikai edzés volt megtartva a kerettagoknak.
A 25-én induló AETF Európa E-Tournament Bajnokságról is szó volt, pár órával a regisztráció zárása előtt már 114 magyar versenyző jelentkezett erre a különleges megmérettetésre. Ezzel a 31 nevezett nemzet közül Magyarország a 4. helyen áll az induló létszám tekintetében!
Külön napirendi pont volt a IV. Dan fokozatra vizsgázók nemzetközi instruktori vizsgájáról való tájékoztató. Dr. Szalai István mester főtitkár elmondta, hogy eddig 4 magyar mester tette le ezt a vizsgát, ami a tavalyi évben került bevezetésre nemzetközi szinten. A kérdéskör mindenre kiterjed és a teljes Taekwon-do Enciklopédia elméleti anyagát felöleli. 100 kérdésre kell 100%-osan jó választ adni, angol nyelven. A kérdéscsoportok kiterjednek a Taekwon-do filozófiájára, edzéselméletre, technikákra, a protokollra, az angol-koreai szakkifejezések helyes és pontos ismeretére.
Elhangzott, hogy a Testnevelési Egyetem Taekwon-do Szakedzői Tanfolyam 2021. évre való felvételi lehetősége lezárult, de a további információk és a felvételik eredményei még váratnak magukra. Békássy Csaba mester elmondta, hogy a BSC képzés levelező tagozatán az ITF Taekwon-do, WTF Taekwon-do, Kick-Boksz és Karate a négy szakág, melyek a képzésben helyt kaptak. Az ITF Taekwon-do részéről Békássy Csaba mester a szövetségi összekötő és a gyakorlati foglalkozások vezetője.
A következő ITF Taekwon-do Országos szövetségi Közgyűlés 2021 őszén lesz megtartva.